Harsona
A harsonát kiskorábban sokszínűsége miatt választotta, valahogy rátalált az éles hangú trombita- és a puhán szóló tuba-hangszín arany középútjára, aminek azóta is örül. Nem áll tőle távol szóló kategóriában a versenyeken való részvétel, de a kamarazenélésben is megtalálja a helyét. Szereti, ahogy a zenekari darabokban a harsona mindig tökéletesen bele tud simulni az összhangba. Ezért, valamint a végtelennek tűnő szimfonikus művek sokasága miatt tudja elképzelni egy zenekarban a jövőjét. Harsonázásával szeretné megmutatni a közönségnek, hogy mennyi lehetőség rejlik a hangszerben, és hogy a szomorú és boldog mellett megannyi érzés kifejezhető a zenével.
Tanulmányok
- 2012 | Tenorkürt tanulmányok a Fischer Annie Zeneiskolában | tanára: Domány István
- 2016 | Harsona tanulmányok
- 2017 | Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium | tanára: Szabó Sándor
- 2021-2024 | Bachelor harsona szak a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen | tanára: Dr. Gyivicsán György
- 2024- | Master harsona szak a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen | tanára: Dr. Gyivicsán György
Versenyek
- 2015 | XI. Országos Mélyrézfúvós Verseny, II. korcsoport tenorkürt, I. díj
- 2016 | XIII. kerületi Fischer Annie Zeneiskola, I. rézfúvós verseny, kiemelt arany díj
- 2018 | XIII. Országos Szakgimnáziumi Harsona- és Tubaverseny, II. díj
- 2019 | In Medias Brass Nemzetközi Rézfúvós Kamaraverseny, I. díj (az Aeris Brass Kvintettel)
- 2019 | XIII. Nemzetközi Harsonaverseny (XIII. International Interpretative Wind Instruments Competition) Brno, I. díj
- 2020 | Online Trombone Competition, Trombone Category C, III. díj
- 2021 | Hungarian National Trombone Competition (Hungarian Trombone Camp által szervezve), I. díj
- 2021 | International Varaždin Woodwind & Brass Competition – I. díj, valamint második díj összesített kategóriában (fúvós hangszerek)
- 2021 | VI. Danubia Talents International Online Music Competition – II. díj
- 2022 | 43. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny I. díj
- 2022 | XIII. Nemzetközi Harsonaverseny (XIII. International Interpretative Wind Instruments Competition) Brno, III. díj
- 2023 | ITF (Frank Smith) Nemzetközi Harsonaverseny I. díj
- 2024 | Davison Young Musicians Foundation Országos Rézfúvós verseny, 3. díj
Oklevelek, díjak
- 2017: XIII. kerületi Fischer Annie Zeneiskola, „Az év zenélő gyereke” díj
- 2020: Cziffra György Ifjú Tehetség díj
- 2021: MOL Ifjú Tehetség díj
- 2022: Bank of China Ösztöndíj
- 2024: Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Események
- 2018: Presser Gábor jubileumi koncertje a Papp László Sportarénában (a Bartók Konzival)
- 2019: Fellépés a Bartók Rádió „Kultúrpercek” című műsorában az Aeris Brass Kvintettel
- 2022: Szeged TRombone Ensemble, közreműködés a franciaországi Lille Trombone Festivalon, ezután állandó tag
- 2022: Brass’n’Roll nemzetközi kezdeményezés (Budapest, Ljubljana, Zágráb) kortárs művek
előadása, „Boldoczki Gábor, Jeroen Bewaerts és a Zeneakadémia rézfúvós hallgatói” - 2023: Lemezfelvétel és fellépések a Szeged TRombone ENsemble-lel
- 2024: Tehetség-napi koncert a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével
- 2024: Macskafogó előadások a Budapest Orchestra Project bigbanddel, állandó tag
- 2025: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának újévi koncertjén való szóló közreműködés
Zenekari Tapasztalat
- 2019: Virtuózok Jubileumi Ünnepi Hangverseny, Müpa
- 2020: Zeneakadémiai koncert a Bartók Konzervatórium Szimfonikus és Fúvószenekarával
(Kodály Zoltán: Budavári Te Deum) - 2021: Zeneakadémiai koncert a Zeneakadémia szimfonikus zenekarával
- 2022: Közreműködés a „dzsanni szkikki” független szervezésű operaelőadáson, Semiramide
operaturné (Svájc), Zeneakadémia szimfonikus zenekara: Kodály: Székelyfonó - 2023: MÁV Zenekar koncertjén való közreműködés, Évadnyitó koncert a Nemzeti
Filharmonikus Zenekarral (Bartók: Concerto), koncert a Concerto Budapesttel ,
Beethoven V. és IX. szimfóniája a Budapest Sound Collective-vel, Medikus zenekar
koncertjei (Verdi: Reqiem)
Zeneakadémia: „Eötvös Péter és a Zeneakadémia szimfonikus zenekara” koncert,
Ligeti100 koncert, NFZ + Zeneakadémia közös produkció,
A Budapesti Filharmóniai Társaság 170. évfordulóján való közreműködés (Müpa), Alba
Regia Szimfonikus Zenekar, Győri Szimfonikus Zenekar, Budapest Orchestra Project a
Jazzationnel - 2024: Eredményes próbajáték a Magyar Állami Operaházba
Budapest Orchestra Project, állandó tag
Próbajátékot nyert az Alba Regia Szimfonikus Zenekarba